8. fejezet

hoztam még egy fejezetet, aztán jön egy kicsit kitekintőbb rész, talán több is ^^' azt kicsit nehezebb megírni számomra, ugyanis az egyik fiú szemszögéből lesz, és még nem igazán van tapasztalatom, hogy hogyan is kéne élethűen megírni ^^ de igyekezni fogok! még a héten hozni fogom. fighting~!

x H.B. x

***

Egész nap a fürdőszobában kuksoltam. Nem érdekelt, hogy mennyire vagyok éhes, nem mentem ki. A fiúk próbáltak kihívni, de nem mentem. Minek? Hogy még egyszer végighallgassam Yoseob véleményét? Hagyjuk már. Megpróbálom majd kivárni, míg elmennek aludni. Muszáj kimennem ebből a házból. Akár még haza is elindulok. Majd stoppolok maximum.

- Kérdezd meg te! És kérjél tőle bocsánatot! - hallom meg Gikwang halk győzködését, valószínűleg bátyámat próbálja rávenni valamire.

- Tudod mikor! - horkatn fel testvérem gúnyosan. - Haeni. Hajlandó vagy végre kijönni? Miattad ki kellett hagynunk a próbát és tajtékzik a menedzser, a többiek meg aggódnak érted - mondja unatkozva.

- Yoseob! - hüledezik a táncoslábú fiú.

- Fordulj fel! - kiabálom ki mézes-mázas hangon. Hallom dühös trappolását és azt is, ahogy Gikwang utána siet, közben valamit hozzá beszél. 

Hosszú órák telnek el. Végül hajnali háromkor fordítom el a kulcsot és nyitom ki az ajtót. Szobám üres és csendes. Halk léptekkel megyek ki a folyosóra. Az is csendes. Remek. Talán tényleg sikerül elkerülnöm a fiúkat. Elindulok a lépcső felé, de nem jutok messzire, mikor szoros ölelésben találom magam.

- Többet ne csináld ezt velem - suttogja nyakamba aggódó kérését Hyunseung, mire felsóhajtok.

- Sajnálom - mondom halkan, s kezére simítom enyémet. Egy ici-picit elfeledkeztem arról, hogy éppen bátyám háta mögött romantikázgatok a fiúval. Elhúzom szám, s fejben figyelmeztetem magam, hogy ilyet többet nem csinálhatok. - Én... Csak össze akartam szedni magam... Nehéz... - motyogom, s megint sikerül könnyeket szülnöm szemeiben, habár a tegnapi nap folyamán kb elsírtam az összeset.

- Ne sírj, kérlek! - ijed meg a fiú, s szembeforgat magával. - Megteszek mindent, csak ne sírj! - ígérte, nekem pedig megszületett fejben az a kérésem, hogy segítsen kikészíteni bátyámat. Ezt azonban hamar elvetettem, egyrészt mert akkor rájönne, hogy az egész színjáték arra megy ki, másrészt pedig mint már mondtam, nekem két és fél hónap, neki több év, amit ki kell vele bírnia.

- Oppa... - kezdem. - Mennyire félsz Yoseobtól?

- Eléggé - húzza el száját kelletlenül. - Miért? - néz rám értetlenül.

- Aludhatnék ma veled? - És tapsot! Haeni megérdemli azt a színészi díjat. Még az ártatlan szűz-kislány fej is sikerült. Hyunseung hosszú pillanatokig csak arcomat fürkészte, aztán vett egy mély levegőt és lassan kifújta. Utána már mosolyogva nézett rám.

- Persze.

Így mentünk vissza szobájába. A szoba remekül volt berendezve. Se nem túl tiszta, se nem túl rendetlen. Tökéletes. Hyunseung felé fordulok, aki engem néz. Kérdőn felvonom szemöldököm, de ő csak megrázza fejét. Nyilván nem hitte volna, hogy kapcsolatunk második napján már a szobájában kötök ki. Bár tény, hogy nem a szenvedély miatt jöttem. És nem is a szeretet miatt. A fiú továbbra is csak engem néz, amit hamar megunok.

- Ha zavarok, elmehetek - mondom neki halkan.

- Nemm kell! - rázza meg fejét, s magához húzva finoman megcsókol. Belemegyek a csókba, de magamban eldöntöm, hogy nem engedem meg, hogy tovább menjen. Annyira azért nem akarok belemenni ebbe az érdek-kapcsolatba. A fiú gyengéden tart karjaiban, de ajkai szenvedélyes táncra kérik enyémet. Hmpf. Ez a srác előhozza költőibb énemet. Végül ő az, aki megszakítja a csókot.

- Nem találhat majd itt téged - tudatja velem gondterhelten, s kicsit elszontyolodva. Kibírom, hogy ne forgassam meg szemeimet. Ember... Erőt véve magamon, megsimogatom a fiú arcát.

- Majd korán kelek - nyugtatom meg. Aprót bólint, s arcán macskamód belesimítja tenyerembe.

- Menjünk - dünnyögi, s kezemnél fogva odahúz ágyához. Leül a szélére, engem pedig ölébe húz. Már majdnem azt hiszem, hogy tovább akar menni, mikor csak átölelve hátamat, hanyatt dől velem. Egész kényelmes rajta feküdni, bár ágyon jobban szeretek. mégsem új nekem a szituáció, mint ahogy arra Yoseob is rávilágított tegnap. Bevallom, egy kicsit érdekelne, hogy a vöröske mit gondol ezek után rólam, de a jelek szerint nem hisz teljesen bátyámnak. Úgy döntök, hogy maximum majd holnap, valamikor motorozás vagy egy szünetük alatt fogom rákérdezni.

Hyunseung maga mellé dönt, de még mindig ölel. Ránk húzza a takarót, majd ismét derekamra csúsztatja kezét. Úgy döntök, hogy hagyom neki, s még az is sikerül, hogy vállának döntsem fejemet. Hyunseung elkezdi hajamat simogatni, miközben mintha dúdolna valamit. Romantikus lelkű ez a srác, az biztos. Kár, hogy én nem vagyok az. Tuti rossz pár lennénk a valóságban. Elfojtom gúnyos mosolyomat, ahogy nevetésemet is. Istenem, mikre nem gondolok. Bár tény, hogy igazam van. Sosem jönnék össze vele. Semennyire sem ismer engem, és én sem, ráadásul teljesen külön világban élünk. És addig jó, míg ez így marad.

7. fejezet

sok sok kihagyás után végre hoztam új részt :/ sorry srácok, igyekezni fogok! köszönöm, ha valaki még olvassa a történetet!

x H.B x

***

Mikor bátyám ordibálva beront hozzám, csak átfordulok másik oldalamra. Hagyjon már békén. Nem hagy. Tovább kiabál, amit egyszerűen képtelen vagyok felfogni. Mi baja van már megint? Fejemre húzom a takarót, de mikor ez sem válik be, füleseimmel dugaszolom be füleimet. Istenem, csak hagy aludjak. Elindítom kedvenc számomat, majd visszacsukom szemeimet. Végre, egy kis nyugalom.

Nem élvezhetem sokáig, ugyan miért tehetném. A semmiből rám ömlő jéghideg víz egyből felébreszt, s én üvöltve vetem magam bátyámra, hogy kitekerhessem a nyakát. Mindketten a földre esünk, s rövid időn belül már azért megy a harc, hogy ki legyen fölül. Sikerül megkarmolnom arcát és nyakát, neki viszont csak egy összeszedett mozdulatba telik, hogy derekamra téve kezét durván lelökjön magáról. Hátammal nekiesek szekrényemnek, de nem zavar. Helyezkedek, s már készülök visszavetődni rá, hogy tovább bántsam, amikor a többi tag siet be a szobába és állnak közénk.

- Eressz! - kérem az engem lefogó fiú, s teste mellett kapálózni kezdek bátyám felé. Megérdemli. Meg akarom végre ütni, s tudom, hogy ezzel ő sincs másképp. Hol itt a baj? Szépen szétverjük egymást azt minden szép lesz.

- Majd ha lenyugodtál - mondja nekem a vöröske, mire felkapom rá tekintetem. Látom rajta, hogy nem esik jól neki így látni minket.

- Egyszer úgyis megtépem - hallom meg bátyám dünnyögését. Dühöm újult erővel lobban lángra, s kettő fiú kell, hogy le tudjanak fogni.

- Előbb rendezem át azt a cuki pofádat, te dög - vetem oda bátyámnak. Ő válaszul felpattan, s a maradék tagoknak kell visszatartani, hogy ne ronthasson nekem.

- A cuki pofi nem minden. Ezt tudnod kéne, hisz csak a testeddel keresed a pénzed! - vágja a fejemhez szinte üvöltve. Megdermedek. A fülem cseng, vagy tényleg ribancnak nevezett. A tulajdon bátyám. Kezeim ökölbe szorulnak.

- Yoseob! - csattan fel Gikwang, mintha kissé rémülten. - Azonnal vond vissza! - követeli tőle határozottan. Kiszabadítom magam a fiúk kezei közül, de ahelyett, hogy nekimennék testvéremnek, hátraarcot csinálva a fürdőszobába megyek. Az ajtó hangosan ér vissza helyére, én pedig elfordítom a kulcsot a zárban. Hátam az ajtólapnak vetve csúszok le a földre. Fáj, kimondhatatlanul fáj, amit Yoseob a fejemhez vágott. Tény, hogy a bulikról általában nem egyedül távozom, s egy kezemen már meg sem tudom számolni, hogy hány sráccal voltam már életemben, de soha, soha nem kerestem magammal a pénzemet. Ez hülyeség. Leginkább az fáj, hogy ilyet feltételez rólam. A tulajdon húgáról. Akármennyire is rossz a kapcsolatunk, ezt nem vártam volna.

Térdeim felhúzom magamhoz, s szorosan átkarolom őket. Szemeimet könnyek szúrják, de nem hagyom őket lefolyni. Annyi mindent kaptam már életemben, miért fáj ennyire egy téves vélemény? Ráadásul pont tőle, aki le se szar engem és semmibe vesz? Csak pár pillanatomba telik rájönni... Mert én tudom, milyen volt kicsiként és szerető bátyóként.

"Miután leestem a fáról, nagyon sírtam. Lábam tiszta horzsolás lett, s kezemet is furcsán fájt. Feltűnt azonban, hogy nem a kemény földre érkeztem. Keménynek ez is kemény volt, de kevésbé. Yoseob lábaira sikerült ugyanis esnem. Hallottam, ahogy a fiú is fájlalja mindenét, gondolom ugrania kellett, hogy ne a földre essek.

- Jól vagy? - kérdezem két szipogás között, s nagy szemeket meresztettem rá. A világért se akartam neki fájdalmat okozni! csak megcsúsztam az ágon.

- Ugyan már - borzolta össze nevetve hajam. - Tudod, miért a nagytesók születnek előbb? - kérdezte nagyfiús komolysággal, de aranyos kis koboldarcán minden volt, csak nem komoly. Megráztam fejem, miközben hagytam, hogy ölbe kapva felsegítsen a földről. - Hát azért, hogy megvédhessék az olyan kistesókat, mint te! - Vidáman pöckölte meg homlokomat majd kapott nyakába, hogy aztán berohanjon velem a házba."

Emlékszem, torkom szakadtából nevettem, s szorosan öleltem fejét, hogy le ne essek. Megremegek, s nem tudom tovább visszatartani könnyeimet. Fájdalmamtól súlyos könnycseppek gördülnek végig arcomon, s esnek kézfejemre. Térdeimre hajtom fejem, s csendben zokogni kezdek.