Másnap reggel éhesen ébredtem, hisz kihagytam a vacsorát is, ebédre meg nem ettem túl sok mindent. Gyors zuhannyal kezdem a napot, majd felveszek egy melegítőszettet. Futni támadt kedvem. Ne kérdezzétek, nem tudom, honnan szedtem. Lemegyek a lépcsőn, s kicsit meglepődök azon, hogy már mindenki lent van. Még én is korán keltem, de ők minek? Bátyámon kívül mind köszönnek nekem, én pedig kierőszakolok magamból egy elfogadható mosolyt. Megint egy pohár tejjel kezdem napomat, amire Doojoon rá is kérdez.
- Ha nem iszok tejet, rosszul leszek - adok választ vállvonogatva. Nagyjából ez az igazság. Üres poharamat a mosogatóba teszem, de nem állok neki elmosni. - Elmehetek futni? - kérdezem megfordulva, s nekidőlök a pultnak. A fiúk összenéznek, majd bátyám felé fordulnak.
- Csak ha megy veled valaki - mondja, majd iszik kávéjából.
- Nem vagyok gyerek - dünnyögöm.
- Nem - hagyja rám, de tudom, hogy hajthatatlan.
- Mi lenne, ha mindenki menne? - veti fel a leader. - Mindenkire ráférne - teszi hozzá vigyorogva. Biztos valami bennfentes poénról van szó, mert nem értem, mi szükségük lenne rá, mikor naphosszat gyakorolnak.
- Nekem találkozóm van - rázza meg fejét a rapper.
- Nem tesszük át estére? - kérdezi Gikwang, miközben elnyom egy ásítást. Doojoon rám néz, választ várva, de csak megvonom vállaimat. Megváltoztatva napi tervemet sétálok vissza szobámba. Melegítőmet sortra és bikinifelsőre cserélem, majd napszemüvegemet feltéve visszatérek a földszintre, hogy aztán kimehessek az udvarra. Figyelmemet megint nem kerüli el az engem követő tekintetek.
- Jól néz ki a húgod - hallok egy megjegyzést vöröske részéről, egészen halkan. Ezt bátyám hangja követi.
- Hagyd békén - mordul rá csapattársára. Ajkaim szegletébe kis vigyor költözik. Az udvaron aztán lefekszek az egyik nyugágyra, hogy csukott szemmel élvezhessem a napsugarakat. Rég volt már, hogy csak így kifeküdtem. Nyaraim általában mászkálásból állt, s úgy barnultam napközben, nem pedig így. Hiányzik a városban való céltalan sétálgatás, de leginkább az, hogy ma lenne az első nyárköszöntő parti. És nem megyek. Pedig rengeteg ismerősöm és barátom lesz ott. Ehelyett futni megyek majd bátyámékkal.... Csodás. kíváncsi leszek, hogy fogják megoldani, hogy ne ismerjék fel őket, de ez az ő problémájuk.
Több órán át fekszem kint, míg végül Gikwang ebédre hivatkozva behív. Nincs kedvem velük enni, ezért várok jónéhány percet, mielőtt tényleg bemennék. Célom beválik, ugyanis már az utolsó falatokat eszik. Nem törődve ezzel huppanok le az egyetlen üres székre éveszek magamnak rizst és csirkét. Csendben eszek, s figyelmen kívül hagyom a tényt, hogy a fiúk mikor megeszik sem állnak fel, hanem ülve beszélgetni kezdenek. Viszonylag hamar befejezem. Finom volt, jól esett. Tányéromat a mosogatóba teszem, majd visszafekszem napozni.
Közben megint zenét kezdek el hallgatni. Pár órán belül ugyan le fog merülni telefonom, de nem érdekel. Szükségem van arra, hogy valami menjen. Így, hogy nem beszélgetek a fiúkkal, marad a zene. Meg amúgy is. A zene életem szerves része, bár nem úgy, mint bátyámnak. Nekem inkább kikapcsolódást jelent, mintsem munkát.
Végül egész délután tudok zenét hallgatni. Már lassan tűnnek el a napsugarak, mire kelletlenül bemászik a házba. A fiúk nincsenek sehol, gondolom szobáikban vannak. A konyhába megyek, hogy egyek egy almát. Meglepődve jövök rá, hogy ma még nem gyújtottam rá. Ilyen se volt még. Csekély örömöt érzek. Miután megeszem az almát, felmegyek szobámba. Meglepődök, mikor Hyunseungot bent találom íróasztalomnak dőlve. Felhúzott szemöldökkel nézek rá, miközben behajtom ajtómat.
- Mit keresel itt? - kérdezem végül, miközben ágyamhoz sétálva ledobom rá telefonomat és fülhallgatóimat. Lehuppanok az ágy szélére, s várakozón nézek rá. Percekig nem történik semmi. Megunom.
- Hyunseung... - szólítom meg. Megmozdul, de mikor megszólal se jutunk sokkal messzebb.
- Van kedved sétálni? - kérdezi. Megfontolom a választ. Miért akar pont velem beszélgetni?
- Felőlem - mondom végül. A fiú bólint egyet, én pedig szekrényemhez sétálva kikapok egy pólót, amit bikinim felé húzok. Felhúzok egy tornacipőt, majd már megyünk is.
- Elmentünk sétálni - szól be az egyik szobába a vöröske.
- Kivel? - érkezik bátyám kérdése, de Hyunseung nem mond semmit, csak karomnál fogva tovább húz. Bátyám nem jön utánunk, s mi nem sokkal később már az utcán sétálunk, tökéletes némaságban. Most viszont már rágyújtok. Fogalmam sincs, mit akar a srác, de különösebben nem is érdekel. Sétálni is csak azért jöttem ki vele, mert kell valaki, aki nem utál teljesen és megveszi nekem a cigimet. Lehet, hogy kihasználás, de ez van. Yoseob elégedjen meg azzal, hogy a nyarat elveszi tőlem, szokásaimat már nem adom. Különben is, a nagyjáról részben ő is tehet, tehát hmpf....
Oldalra pillantok a zsebre tett kézzel sétáló fiúra, aki teljesen el van merülve gondolataiban. Most nem unszolom beszédre, majd mond valamit, ha akar. Nekem így is jó. Csak sétálgatunk. Percekkel később egy parkban kötünk ki, de nem ülünk le.
Fogalmam sincs, mennyi ideje róhatjuk már a köröket, továbbra is csendben. Kezdem azt hinni, hogy már semmit sem fog mondani. Ezzel nem is tévedek nagyot. Mikor a fiút keresik telefonon, hogy hol van, mi van vele, elindulunk visszafelé. Ismét cigizésre adom tüdőmet, de az idejövetellel ellentétben most megszólítom a fiút.
- Nem úgy volt, hogy beszélni akarsz velem? - érdeklődöm. Hyunseung továbbra is csak gondolkodó fejet vág és nem mond semmit. Azt hiszem, feladom. Ha ennyire nem fontos, akkor engem sem fog érdekelni. Mikor elérjük a házat, hanyagul eldobom a csikket. Mielőtt átléphettem volna a kaput, Hyunseung megállított karomnál fogva. Egykedvűen fordulok felé. Lehidalok, mikor kb két óra sétálás után most lesz kedve megszólalni. Ám nem úgy tűnt, mintha erre készülne. Csak nézett engem, én pedig próbáltam rájönni, hogy mi van vele.
- Hazaértetek? - sétált ki az udvarra bátyám. A vöröske gyorsan elengedte karomat, én pedig végre bemehettem. Bátyámat egy pillantásra se méltatva sétáltam el mellette, hogy mihamarabb szobámban lehessek. Utam közben Gikwang érdeklődött, hogy mi lesz az esti futással, de mondtam neki, hogy nincs kedvem. Szobámban aztán vettem egy jó meleg zuhanyt (a hőség ellenére is), majd alváshoz öltöztem. Sokat alszok, ez tény. Fordítottan arányos azzal, hogy mennyit eszek. De ez van, nekem így jó. Megint zenét hallgattam az elalváshoz, miközben a mai napon gondolkoztam. Nem jutottam semmire szinte, elnyomott az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése