8. fejezet

hoztam még egy fejezetet, aztán jön egy kicsit kitekintőbb rész, talán több is ^^' azt kicsit nehezebb megírni számomra, ugyanis az egyik fiú szemszögéből lesz, és még nem igazán van tapasztalatom, hogy hogyan is kéne élethűen megírni ^^ de igyekezni fogok! még a héten hozni fogom. fighting~!

x H.B. x

***

Egész nap a fürdőszobában kuksoltam. Nem érdekelt, hogy mennyire vagyok éhes, nem mentem ki. A fiúk próbáltak kihívni, de nem mentem. Minek? Hogy még egyszer végighallgassam Yoseob véleményét? Hagyjuk már. Megpróbálom majd kivárni, míg elmennek aludni. Muszáj kimennem ebből a házból. Akár még haza is elindulok. Majd stoppolok maximum.

- Kérdezd meg te! És kérjél tőle bocsánatot! - hallom meg Gikwang halk győzködését, valószínűleg bátyámat próbálja rávenni valamire.

- Tudod mikor! - horkatn fel testvérem gúnyosan. - Haeni. Hajlandó vagy végre kijönni? Miattad ki kellett hagynunk a próbát és tajtékzik a menedzser, a többiek meg aggódnak érted - mondja unatkozva.

- Yoseob! - hüledezik a táncoslábú fiú.

- Fordulj fel! - kiabálom ki mézes-mázas hangon. Hallom dühös trappolását és azt is, ahogy Gikwang utána siet, közben valamit hozzá beszél. 

Hosszú órák telnek el. Végül hajnali háromkor fordítom el a kulcsot és nyitom ki az ajtót. Szobám üres és csendes. Halk léptekkel megyek ki a folyosóra. Az is csendes. Remek. Talán tényleg sikerül elkerülnöm a fiúkat. Elindulok a lépcső felé, de nem jutok messzire, mikor szoros ölelésben találom magam.

- Többet ne csináld ezt velem - suttogja nyakamba aggódó kérését Hyunseung, mire felsóhajtok.

- Sajnálom - mondom halkan, s kezére simítom enyémet. Egy ici-picit elfeledkeztem arról, hogy éppen bátyám háta mögött romantikázgatok a fiúval. Elhúzom szám, s fejben figyelmeztetem magam, hogy ilyet többet nem csinálhatok. - Én... Csak össze akartam szedni magam... Nehéz... - motyogom, s megint sikerül könnyeket szülnöm szemeiben, habár a tegnapi nap folyamán kb elsírtam az összeset.

- Ne sírj, kérlek! - ijed meg a fiú, s szembeforgat magával. - Megteszek mindent, csak ne sírj! - ígérte, nekem pedig megszületett fejben az a kérésem, hogy segítsen kikészíteni bátyámat. Ezt azonban hamar elvetettem, egyrészt mert akkor rájönne, hogy az egész színjáték arra megy ki, másrészt pedig mint már mondtam, nekem két és fél hónap, neki több év, amit ki kell vele bírnia.

- Oppa... - kezdem. - Mennyire félsz Yoseobtól?

- Eléggé - húzza el száját kelletlenül. - Miért? - néz rám értetlenül.

- Aludhatnék ma veled? - És tapsot! Haeni megérdemli azt a színészi díjat. Még az ártatlan szűz-kislány fej is sikerült. Hyunseung hosszú pillanatokig csak arcomat fürkészte, aztán vett egy mély levegőt és lassan kifújta. Utána már mosolyogva nézett rám.

- Persze.

Így mentünk vissza szobájába. A szoba remekül volt berendezve. Se nem túl tiszta, se nem túl rendetlen. Tökéletes. Hyunseung felé fordulok, aki engem néz. Kérdőn felvonom szemöldököm, de ő csak megrázza fejét. Nyilván nem hitte volna, hogy kapcsolatunk második napján már a szobájában kötök ki. Bár tény, hogy nem a szenvedély miatt jöttem. És nem is a szeretet miatt. A fiú továbbra is csak engem néz, amit hamar megunok.

- Ha zavarok, elmehetek - mondom neki halkan.

- Nemm kell! - rázza meg fejét, s magához húzva finoman megcsókol. Belemegyek a csókba, de magamban eldöntöm, hogy nem engedem meg, hogy tovább menjen. Annyira azért nem akarok belemenni ebbe az érdek-kapcsolatba. A fiú gyengéden tart karjaiban, de ajkai szenvedélyes táncra kérik enyémet. Hmpf. Ez a srác előhozza költőibb énemet. Végül ő az, aki megszakítja a csókot.

- Nem találhat majd itt téged - tudatja velem gondterhelten, s kicsit elszontyolodva. Kibírom, hogy ne forgassam meg szemeimet. Ember... Erőt véve magamon, megsimogatom a fiú arcát.

- Majd korán kelek - nyugtatom meg. Aprót bólint, s arcán macskamód belesimítja tenyerembe.

- Menjünk - dünnyögi, s kezemnél fogva odahúz ágyához. Leül a szélére, engem pedig ölébe húz. Már majdnem azt hiszem, hogy tovább akar menni, mikor csak átölelve hátamat, hanyatt dől velem. Egész kényelmes rajta feküdni, bár ágyon jobban szeretek. mégsem új nekem a szituáció, mint ahogy arra Yoseob is rávilágított tegnap. Bevallom, egy kicsit érdekelne, hogy a vöröske mit gondol ezek után rólam, de a jelek szerint nem hisz teljesen bátyámnak. Úgy döntök, hogy maximum majd holnap, valamikor motorozás vagy egy szünetük alatt fogom rákérdezni.

Hyunseung maga mellé dönt, de még mindig ölel. Ránk húzza a takarót, majd ismét derekamra csúsztatja kezét. Úgy döntök, hogy hagyom neki, s még az is sikerül, hogy vállának döntsem fejemet. Hyunseung elkezdi hajamat simogatni, miközben mintha dúdolna valamit. Romantikus lelkű ez a srác, az biztos. Kár, hogy én nem vagyok az. Tuti rossz pár lennénk a valóságban. Elfojtom gúnyos mosolyomat, ahogy nevetésemet is. Istenem, mikre nem gondolok. Bár tény, hogy igazam van. Sosem jönnék össze vele. Semennyire sem ismer engem, és én sem, ráadásul teljesen külön világban élünk. És addig jó, míg ez így marad.

7. fejezet

sok sok kihagyás után végre hoztam új részt :/ sorry srácok, igyekezni fogok! köszönöm, ha valaki még olvassa a történetet!

x H.B x

***

Mikor bátyám ordibálva beront hozzám, csak átfordulok másik oldalamra. Hagyjon már békén. Nem hagy. Tovább kiabál, amit egyszerűen képtelen vagyok felfogni. Mi baja van már megint? Fejemre húzom a takarót, de mikor ez sem válik be, füleseimmel dugaszolom be füleimet. Istenem, csak hagy aludjak. Elindítom kedvenc számomat, majd visszacsukom szemeimet. Végre, egy kis nyugalom.

Nem élvezhetem sokáig, ugyan miért tehetném. A semmiből rám ömlő jéghideg víz egyből felébreszt, s én üvöltve vetem magam bátyámra, hogy kitekerhessem a nyakát. Mindketten a földre esünk, s rövid időn belül már azért megy a harc, hogy ki legyen fölül. Sikerül megkarmolnom arcát és nyakát, neki viszont csak egy összeszedett mozdulatba telik, hogy derekamra téve kezét durván lelökjön magáról. Hátammal nekiesek szekrényemnek, de nem zavar. Helyezkedek, s már készülök visszavetődni rá, hogy tovább bántsam, amikor a többi tag siet be a szobába és állnak közénk.

- Eressz! - kérem az engem lefogó fiú, s teste mellett kapálózni kezdek bátyám felé. Megérdemli. Meg akarom végre ütni, s tudom, hogy ezzel ő sincs másképp. Hol itt a baj? Szépen szétverjük egymást azt minden szép lesz.

- Majd ha lenyugodtál - mondja nekem a vöröske, mire felkapom rá tekintetem. Látom rajta, hogy nem esik jól neki így látni minket.

- Egyszer úgyis megtépem - hallom meg bátyám dünnyögését. Dühöm újult erővel lobban lángra, s kettő fiú kell, hogy le tudjanak fogni.

- Előbb rendezem át azt a cuki pofádat, te dög - vetem oda bátyámnak. Ő válaszul felpattan, s a maradék tagoknak kell visszatartani, hogy ne ronthasson nekem.

- A cuki pofi nem minden. Ezt tudnod kéne, hisz csak a testeddel keresed a pénzed! - vágja a fejemhez szinte üvöltve. Megdermedek. A fülem cseng, vagy tényleg ribancnak nevezett. A tulajdon bátyám. Kezeim ökölbe szorulnak.

- Yoseob! - csattan fel Gikwang, mintha kissé rémülten. - Azonnal vond vissza! - követeli tőle határozottan. Kiszabadítom magam a fiúk kezei közül, de ahelyett, hogy nekimennék testvéremnek, hátraarcot csinálva a fürdőszobába megyek. Az ajtó hangosan ér vissza helyére, én pedig elfordítom a kulcsot a zárban. Hátam az ajtólapnak vetve csúszok le a földre. Fáj, kimondhatatlanul fáj, amit Yoseob a fejemhez vágott. Tény, hogy a bulikról általában nem egyedül távozom, s egy kezemen már meg sem tudom számolni, hogy hány sráccal voltam már életemben, de soha, soha nem kerestem magammal a pénzemet. Ez hülyeség. Leginkább az fáj, hogy ilyet feltételez rólam. A tulajdon húgáról. Akármennyire is rossz a kapcsolatunk, ezt nem vártam volna.

Térdeim felhúzom magamhoz, s szorosan átkarolom őket. Szemeimet könnyek szúrják, de nem hagyom őket lefolyni. Annyi mindent kaptam már életemben, miért fáj ennyire egy téves vélemény? Ráadásul pont tőle, aki le se szar engem és semmibe vesz? Csak pár pillanatomba telik rájönni... Mert én tudom, milyen volt kicsiként és szerető bátyóként.

"Miután leestem a fáról, nagyon sírtam. Lábam tiszta horzsolás lett, s kezemet is furcsán fájt. Feltűnt azonban, hogy nem a kemény földre érkeztem. Keménynek ez is kemény volt, de kevésbé. Yoseob lábaira sikerült ugyanis esnem. Hallottam, ahogy a fiú is fájlalja mindenét, gondolom ugrania kellett, hogy ne a földre essek.

- Jól vagy? - kérdezem két szipogás között, s nagy szemeket meresztettem rá. A világért se akartam neki fájdalmat okozni! csak megcsúsztam az ágon.

- Ugyan már - borzolta össze nevetve hajam. - Tudod, miért a nagytesók születnek előbb? - kérdezte nagyfiús komolysággal, de aranyos kis koboldarcán minden volt, csak nem komoly. Megráztam fejem, miközben hagytam, hogy ölbe kapva felsegítsen a földről. - Hát azért, hogy megvédhessék az olyan kistesókat, mint te! - Vidáman pöckölte meg homlokomat majd kapott nyakába, hogy aztán berohanjon velem a házba."

Emlékszem, torkom szakadtából nevettem, s szorosan öleltem fejét, hogy le ne essek. Megremegek, s nem tudom tovább visszatartani könnyeimet. Fájdalmamtól súlyos könnycseppek gördülnek végig arcomon, s esnek kézfejemre. Térdeimre hajtom fejem, s csendben zokogni kezdek.

6. fejezet

itt egy extra hosszú fejezetek csak nektek xD remélem senki sem tervez majd megölni érte [ugye Melinda? *esdeklő fej*] jó olvasást hozzá =D

x H.B. x

***

Korán reggel kelek, ráadásul megint bátyámra, aki közli, hogy készüljek nemsokára indulunk. Majdnem egy szó nélkül sikerül tudomásul vennem ezt. De csak majdnem. Yoseob ismét ajtómat dühösen becsapva hagyja el szobámat. Jól kezdődik a mai nap is, kezdem megszokni. Mindazonáltal kíváncsi leszek, mikor fog végre robbanni. Órámra pillantok, s megállapítom, hogy Yoseob ma később keltett, mint tegnapelőtt. Így viszont nincs időm rágyújtani. Kelés után ugyanis fél óráig nem gyújtok rá, mert tudom, hogy úgy még károsabb. Ígyhát káros szenvedélyemről lemondva megyek el lezuhanyozni és öltözök fel, a változatosság kedvéért ismét rövidnadrágba és trikóba. A nyári melegben mi mást vegyen fel az ember?

Miközben hajamat próbálom felfogni copfba, mégiscsak rágyújtok. Nem tudom miért, de rossz érzésem van a mai nappal kapcsolatban. Mikor megvagyok, gyorsan elteszek mindent, ami kell, majd szenvedélyemtől elbúcsúzva lemegyek a földszintre. Még nincsen minden fiú lent, ami azt jelzi, hogy jobb vagyok, mint két nappal ezelőtt. Ha így haladok, júliusban már magamtól kelek, időben. Hmpf. Na persze. Kizárt.

Így viszont van időm egy rendesebb reggelire, ami egy bögre kávéból és egy vajas-cukros kenyérből áll. Legjobb reggeli. Mire megeszem, már a többiek is indulásra készek. Megint motoron visznek be, a változatosság kedvéért megint Hyunseung. A vöröske mintha kerülni pillantásomat, s nekem úgy tűnik, mintha Yoseob szemmel tartaná őt. Töprengő arccal ülök fel a motorra. Mint a múltkor is, megint megvártuk, míg elmennek a többiek, s csak azután indultunk el mi is. Elgondolkozok, hogy megkérdezzem-e a fiút arról, történt-e valami közötte és bátyám között, de végül elvetem az ötletet. Ha van is, az az ő dolguk, nem az enyém. Bár nyilván köze van hozzám is, mert Hyunseungot mintha feszélyezné társaságom.

Hamar beérünk a kiadóba, ahol csatlakozunk a többiekhez és elindulunk fölfelé. Nem tudom nem észrevenni, hogy nem szólnak egymáshoz és kerülik a másikat. A próbateremben aztán lehuppanok a sarokba, s laptopomat magamhoz véve lesek fel, hogy hol mi a helyzet. A tegnapi buliról már kerültek fel képek, de nem nézem meg őket. Jobb nem tudnom, miről maradtam le, minthogy megint ideges legyek. Francba, kezd megváltozni a felfogásom. Hmpf...

Ez a nap is legalább olyan unalmasan telik el, mint a múltkori. Remélem idővel képes leszek megszokni. Sőt, remélem idővel nem fognak mindig magukkal hurcolászni. Tudom, hogy ehhez nekem is tennem kéne valamit, de annyira nem fontos. Kibírom.

Mikor a fiúk szünetet hirdetnek, kicsit fellélegzek. Feszültségük egész nap motoszkált a fejemben, s itt az alkalom, hogy végre rákérdezzek. Aki kíváncsi, hamar megöregszik, tudom én, de nem érdekel.

- Valaki eljön velem, hogy rágyújthassak? - kérdezem. - Hyunseung esetleg? - teszem hozzá a vöröskére nézve. Neki első pillantása Yoseobra esik.

- Nem - jelenti ki határozottan bátyám.

- Miért is? - érdeklődöm, miközben felkelek a földről.

- Mert én azt mondtam - vágja rá, s lezártnak tekintve a témát törülközőjéért nyúl. Nem ismer eléggé, nekem ennyi nem áll utamba.

- És mióta is érdekel, hogy mit mondasz? - teszem fel a költői kérdést, majd elindulok kifelé. - Akkor jössz? - pillantok még hátra Hyunseungra, aki kerülve bátyám tekintetét utánam siet. Nem sokkal később már a folyosón sétálunk, mikor próbatermükből csattanást hallunk. A fiú összerezzen, s arca elkomorodik. - Min vesztetek össze? - kérdezem. A fiú értetlenül néz rám, majd előre szegezi tekintetét.

- Semmin - jelenti ki, de tudom, hogy ez nem így van. Annyiban hagyom a dolgot, de csak míg fel nem érünk a tetőre, ahol nem lát meg senki, ha rágyújtok. Mikor megteszem, ismét rákérdezek.

- Miért nem mondod el? Tudom, nem vagyunk jóban, de attól még rám is tartozik. Gyanítom nem kis szerepet játszottam vitátokban - kicsit gúnyos, vagyis inkább epés utolsó mondatom, de nem érdekel. Bátyám kiakadt, még a saját csapattársával is képes volt összeveszni.

- Komolyan tudni akarod? - kérdezi, rám kapva tekintetét. Szemeiben komolyság és határozottság van. Önbizalmam kicsit megcsappan. Miről van itt szó? Végül bólintok. A fiú mintha nem erre számítana, lehet, hogy legkomolyabb tekintetét vetette be az imént elrettentéshez, de nem vált be. Látom, hogy kezei ökölbe szorulnak, majd felemelve egyiket arcomra simítja. Megfeszülök. Mit akar? Arca centikkel ugyan, de közelebb kerül enyémhez, s a fiú ajkai lassan szétnyílnak.

- Nem szabad - suttogja, s lehajtja fejét. Felpattan mellőlem, s kezei megint összeszorulnak. - Most már tudod - mondja nekem kicsit mintha dühösen, majd sietve elindul a lépcső felé. Megütközve nézek utána, s próbálom felfogni. Agyam azonban csak addig jut, hogy „heh?“. Fejem csóválva folytatom a dohányzást. Biztos, csak szórakozik velem a vöröske. Ezzel nyugtattam magam, de tökéletesen éreztem, hogy erről szó sincs. Sajnos. Jajj, banyek, mik lesznek még itt?

Elhúzom szám, s cigim eldobva indulok a vöröske után. Fogalmam sincs, mit akar tőlem, azt viszont tudom, hogy én nem akarok közelebbi kapcsolatot létesíteni egyikőjükkel se. Mindazonáltal, lehet hogy egy kicsit tovább húzom Yoseob idegeit és játszani kezdek. Ajkaimon mosoly kezd el játszani, ahogy magam elé képzelem, milyen fejet vágna bátyám. Bár a vöröskét sajnálnám azért. Nekem csak a nyarat kell testvérem mellett kibírnom, de ő naphosszat össze van vele zárva az év egész részében szinte.

Előbb érek vissza a próbaterembe, mint Hyunseung, amit bátyám meg is jegyez.

- Dolgát végzi - vonom meg hanyagul vállaim. Vagy inkább összeszedi magát. Megint a fal mellé telepedek le, s végigdőlve táskámra teszem fejem. Kialszom magam, aztán eldöntöm, mi legyen. Kockáztassunk és legyünk maszatosak, vagy ne feszítsük tovább a húrt? Nehéz kérdés. Zenét most sem felejtek el hallgatni, s nem sokkal később már el is alszok.

Vállam óvatosan rázogatására kelek. Az elkövető Gikwang.

- Gyere, megyünk haza - mosolyog rám. Vállat vonok, majd nagy nehezen feltápászkodok. Fáj mindenem a padlón alvástól. Meglepődve tűnik fel, hogy bátyám nincs a szobában, ahogy a leader sem. Összeráncolom homlokomat. Hát ezek eltűntek?

- Akadt egy kis... dolga - mondja Gikwang zavartan, mire először rá, majd a vöröskére pillantok. A fiú arca gyanúsan vöröslik egy ponton. Csak nem bátyám műve? Furcsa, de némi sajnálatot érzek iránta. Semmi joga nem volt Yoseobnak megütni őt. De majd visszakapja, most már eldöntöttem.

Én is összeszedem holmimat, majd elindulunk lefelé. A fiúk kivételesen nem beszélgetnek egymással, ami furcsa. Tényleg történt valami, míg én aludtam. Csodálom, hogy nem ébredtem fel. Na, mindegy. Előbb-utóbb én is meg fogom kapni, csak ki kell várnom a soromat.

A parkolóban megláttam, hogy a két hiányzó tag már a kocsiban ül és nagyban beszélget. Arcukból ítélve inkább veszekednek. Hyunseung egy szó nélkül indult el motorja felé én pedig követtem. Szándékomban állt megint felhozni a témát, de még nem most. Ezúttal a fiú ült fel előbb, gondolom mihamarabb haza akart érni. Nem csodálom. Felültem mögé, s most egy kicsit jobban átkaroltam derekát. Valahogy be kell vezetni a tervet, na. Nem vártunk arra, hogy elinduljanak a többiek, a fiú máris indított és már mentünk. Igyekeztem követni valamelyest, hogy merre járunk, mert tudnom kellett, hogy mikor kezdjem el. A megfelelő pillanat akkor érkezett el, mikor éreztem, hogy lelassít. Reméltem, hogy egy lámpa miatt. Óvatosan megbökdöstem, hogy felhívjam magamra figyelmét. Mikor megállt a piros lámpánál, hátrafordította fejét. Arcából nem tudtam semmit sem kiolvasni.

- Beszélhetnénk? - kérdezem, elővéve egy félénk és ártatlan mosolyt. A fiú meglepődik, majd vonakodva bólint. A lámpa vált, mi pedig tovább indulunk. Bíztam abban, hogy Hyunseung nem otthonra gondolja ezt a beszélgetést, s nem is kellett csalódnom. Mikor megint megálltunk, annak a parknak a szélnél voltunk, ahová sétánk vezetett.

- Miről akarsz beszélni? - kérdezi semleges hangon, miközben leszáll a motorról. Majdnem megkérdezem tőle, hogy szerinte miről, de végül nem teszem. Azt hiszem, most jól fog jönni, hogy alsóban tagja voltam a suli színházklubjának. Én is leszállok a motorról, s megvárom, míg a fiú lezárja, mielőtt válaszolnék.

- Mi történt az arcoddal? - kérdezem, egyrészt mert tényleg tudni akarom, másrészt meg nem tudom, hogyan fogjak bele. Vonakodva emelem fel kezem, amit remélek ő bátortalannak és félénknek könyvel el magában, s ujjaimmal óvatosan megérintem még mindig pirosló arcát. - Yoseob ütött meg? - kérdezem halkabban. Egész könnyű megjátszani magam.

- Lényegtelen - feleli, s elfordítja fejét.

- Nem volt hozzá joga - motyogom, amivel elérem, hogy rám kapja tekintetét. Vissza húzom kezem, s néhány műkönnyt erőltetek szemembe. Beharapom ajkam, mintha sírásomat próbálnám visszafogni. - Sajnálom, hogy miattam megütött téged - mondom, s felpillantok rá. Látom rajta, hogy nagyon megleptem. Következő lépésemmel még egy kicsit magamat is. Közelebb lépve hozzá, óvatosan átöleltem őt, s vállára hajtom fejem. Pár pillanatig dermedten áll, majd szorosan magához ölel, hajamba temetve arcát.

- Nem számít. Jól vagyok - mondja, s úgy érzem, mintha meg akarna nyugtatni engem. De édes. Hmpf... Jó darabig így álldogálunk, aztán a fiú óvatosan eltol magától. Pislogok párat, hogy eltüntethessem könnyeimet. Zavarnak a látásban... Hyunseung félreértheti, mert arcán lágy mosollyal óvatosan letörli őket arcomról. Nem tudom mit tehetnék, aztán eszembe jut valami.

- Engem nem érdekel a bátyám véleménye - jelentem ki, pont eléggé határozottan, hogy még ne foghasson gyanút. Megint meglepődik, s szemei mintha azt kérdeznék, hogy én is úgy érzek-e, ahogy ő. Most mit mondjak? Amennyiben ezzel keresztbe tehetek Yoseobnak igen.

- Sajnálom, hogy délután elmenekültem - mondja halkan, s lesüti szemeit. Szégyelli magát? Mondjuk, nem volt a legbátrabb dolog, amit csinált, de valahol megértem. Viszont hálás is vagyok. Ha nem derül ki, hogy érez irántam valamit, most nem tudnám végrehajtani tervemet.

- Megértem. Nem lehet könnyű neked - mondom legmegértőbb hangomon, s keze után nyúlok. Úgy látszik, rengeteg meglepetést tudok okozni, mind neki, mind magamnak. - Sajnálom, hogy ennyi gondot okozok nektek - teszem hozzá, majd ismét beharapom szám.

- Te nem tehetsz semmiről! - rázza meg fejét tiltakozóan, aztán fürkészőn néz rám. - Délután volt valami... amit nem mertem megtenni - mondja fokozatosan elhalkuló hangon. Igyekszem, hogy arcomra ne üljön ki semmilyen kritikus fintor. 

- Itt az alkalom. - Még somolyogni is képes vagyok. Ide nekem egy díjat a színészi tehetségemért. A fiúnak mintha megint elkerekednének egy kicsit szemei döbbenetében. Nem csodálom. Látom rajta, hogy tétovázik. Nem tudom, miért. Vagy nem hisz nekem teljesen, vagy fél bátyámtól. Bepróbálkozok az utóbbinál. - Yoseobnak semmi közé ahhoz, hogy kivel mit csinálok - jelentem ki határozottan, de kellőképpen szendén. Meg is lesz a hatása. Akárcsak délután, a fiú megint arcomra simítja kezét. Most azonban addig közelíti fejét, szépen lassan, hátha meggondolnám magam, mígnem ajkaink találkoznak. Néhány pillanatig így állunk, majd a fiú mozdítva ajkait csókol meg rendesebben. Fejben számolom a másodperceket, s közben azon gondolkozok, mennyi idő után szokták a lányok átöleli a pasi nyakát. Valami tipp? Végül a tíz másodpercnél maradok, mert az szép kerek szám. Karjaimat nyaka köré fonom, miközben igyekszek viszonozni a kényeztetést, ámbár én érzelmek nélkül. A fiúnak azonban nem tűnik fel, s eszébe sincs ellöknie magától. Sőt, szorosan magához ölel derekamnál fogva. Percekig csókolóztunk, s türelmesen megvártam, míg ő húzza el fejét. Még mindig kicsit döbbenten néz rám. Csak néztünk egymás szemébe, s reméltem, hogy nem olvas ki semmi olyat, amit nem kéne. Az nem hiányozna egyikünknek sem. Végül ő törte meg néma szemezésünket.

- Az hiszem, vissza kéne mennünk - jegyzi meg, s arcán átfut egy keserű fintor. Mosolyogva simogatom meg arcát, hogy jelezzem, észrevettem.

- Ne törődj Yoseobbal - kérem őt, s apró csókot nyomok ajkaira.

- Nehéz lesz. Tekintve, hogy megtiltotta, hogy akármit is csináljak veled - dünnyögi, belesimítva arcát érintésembe.

- Akkor ne tudja meg - mondom, tovább cirógatva arcát. Felpillant rám, majd aprót bólint. Gondolom örül, hogy én ajánlottam fel.

- Menjünk - húzódik el tőlem, s kivételesen segített felülni a motorra. Mikor felült elém, szerepemhez illően kicsit szorosabban öleltem át derekát és hajtottam fejem lapockájára. A fiú megsimogatta kezem, majd elindította a járművet. Hamar hazaértünk, ahol a fiú beállt helyére. Mikor leszálltunk, egy pillanatig egymást néztük, majd a fiú felém mozdulva megint megcsókolt. Hátamat a garázs falának döntötte, s kezeivel derekam cirógatta. Én csak nyakát ölelve viszonoztam. Mikor azonban lépteket hallottunk, szétrebbentünk.

- Mi tartott ennyi eddig? - kérdezi bátyám morcosan, mellkasa előtt összefont kezekkel.

- Cigit vett nekem, ha annyira szeretnéd tudni - válaszolom dühösen. Komolyan kérem azt a díjat. Elsétálok mellette, útközben szándékosan nekimenve vállának. Remélem, hogy a vöröske is legalább olyan jó színész, mint én, ugyanis bátyám szemeiből világosan ki lehet olvasni, hogy beszélni akar vele. Mielőtt bementem volna a házba, vetettem még egy bátorító pillantást Hyunseungra. Szobámba felsétálva első dolgom volt lezuhanyozni és alváshoz öltözni. Ha Hyunseung elbukik bátyám tesztjén, a fiú egészen biztos hozzám fog jönni, valószínűleg üvöltözve. Ezt én nem akartam megvárni. Gyorsan ágyba bújtam, remélve, hogy hogyha alszok, nem kezd el kiabálni. Füleltem, hátha hallok gyanús hangokat, de sajnos elnyom az álom. Majd holnap megtudom...

5. fejezet

Másnap reggel éhesen ébredtem, hisz kihagytam a vacsorát is, ebédre meg nem ettem túl sok mindent. Gyors zuhannyal kezdem a napot, majd felveszek egy melegítőszettet. Futni támadt kedvem. Ne kérdezzétek, nem tudom, honnan szedtem. Lemegyek a lépcsőn, s kicsit meglepődök azon, hogy már mindenki lent van. Még én is korán keltem, de ők minek? Bátyámon kívül mind köszönnek nekem, én pedig kierőszakolok magamból egy elfogadható mosolyt. Megint egy pohár tejjel kezdem napomat, amire Doojoon rá is kérdez.

- Ha nem iszok tejet, rosszul leszek - adok választ vállvonogatva. Nagyjából ez az igazság. Üres poharamat a mosogatóba teszem, de nem állok neki elmosni. - Elmehetek futni? - kérdezem megfordulva, s nekidőlök a pultnak. A fiúk összenéznek, majd bátyám felé fordulnak.

- Csak ha megy veled valaki - mondja, majd iszik kávéjából.

- Nem vagyok gyerek - dünnyögöm.

- Nem - hagyja rám, de tudom, hogy hajthatatlan.

- Mi lenne, ha mindenki menne? - veti fel a leader. - Mindenkire ráférne - teszi hozzá vigyorogva. Biztos valami bennfentes poénról van szó, mert nem értem, mi szükségük lenne rá, mikor naphosszat gyakorolnak.

- Nekem találkozóm van - rázza meg fejét a rapper.

- Nem tesszük át estére? - kérdezi Gikwang, miközben elnyom egy ásítást. Doojoon rám néz, választ várva, de csak megvonom vállaimat. Megváltoztatva napi tervemet sétálok vissza szobámba. Melegítőmet sortra és bikinifelsőre cserélem, majd napszemüvegemet feltéve visszatérek a földszintre, hogy aztán kimehessek az udvarra. Figyelmemet megint nem kerüli el az engem követő tekintetek.

- Jól néz ki a húgod - hallok egy megjegyzést vöröske részéről, egészen halkan. Ezt bátyám hangja követi.

- Hagyd békén - mordul rá csapattársára. Ajkaim szegletébe kis vigyor költözik. Az udvaron aztán lefekszek az egyik nyugágyra, hogy csukott szemmel élvezhessem a napsugarakat. Rég volt már, hogy csak így kifeküdtem. Nyaraim általában mászkálásból állt, s úgy barnultam napközben, nem pedig így. Hiányzik a városban való céltalan sétálgatás, de leginkább az, hogy ma lenne az első nyárköszöntő parti. És nem megyek. Pedig rengeteg ismerősöm és barátom lesz ott. Ehelyett futni megyek majd bátyámékkal.... Csodás. kíváncsi leszek, hogy fogják megoldani, hogy ne ismerjék fel őket, de ez az ő problémájuk.

Több órán át fekszem kint, míg végül Gikwang ebédre hivatkozva behív. Nincs kedvem velük enni, ezért várok jónéhány percet, mielőtt tényleg bemennék. Célom beválik, ugyanis már az utolsó falatokat eszik. Nem törődve ezzel huppanok le az egyetlen üres székre éveszek magamnak rizst és csirkét. Csendben eszek, s figyelmen kívül hagyom a tényt, hogy a fiúk mikor megeszik sem állnak fel, hanem ülve beszélgetni kezdenek. Viszonylag hamar befejezem. Finom volt, jól esett. Tányéromat a mosogatóba teszem, majd visszafekszem napozni.

Közben megint zenét kezdek el hallgatni.  Pár órán belül ugyan le fog merülni telefonom, de nem érdekel. Szükségem van arra, hogy valami menjen. Így, hogy nem beszélgetek a fiúkkal, marad a zene. Meg amúgy is.  A zene életem szerves része, bár nem úgy, mint bátyámnak. Nekem inkább kikapcsolódást jelent, mintsem munkát.

Végül egész délután tudok zenét hallgatni. Már lassan tűnnek el a napsugarak, mire kelletlenül bemászik a házba. A fiúk nincsenek sehol, gondolom szobáikban vannak. A konyhába megyek, hogy egyek egy almát. Meglepődve jövök rá, hogy ma még nem gyújtottam rá. Ilyen se volt még. Csekély örömöt érzek. Miután megeszem az almát, felmegyek szobámba. Meglepődök, mikor Hyunseungot bent találom íróasztalomnak dőlve. Felhúzott szemöldökkel nézek rá, miközben behajtom ajtómat.

- Mit keresel itt? - kérdezem végül, miközben ágyamhoz sétálva ledobom rá telefonomat és fülhallgatóimat. Lehuppanok az ágy szélére, s várakozón nézek rá. Percekig nem történik semmi. Megunom.

- Hyunseung... - szólítom meg. Megmozdul, de mikor megszólal se jutunk sokkal messzebb.

- Van kedved sétálni? - kérdezi. Megfontolom a választ. Miért akar pont velem beszélgetni?

- Felőlem - mondom végül. A fiú bólint egyet, én pedig szekrényemhez sétálva kikapok egy pólót, amit bikinim felé húzok. Felhúzok egy tornacipőt, majd már megyünk is.

- Elmentünk sétálni - szól be az egyik szobába a vöröske.

- Kivel? - érkezik bátyám kérdése, de Hyunseung nem mond semmit, csak karomnál fogva tovább húz. Bátyám nem jön utánunk, s mi nem sokkal később már az utcán sétálunk, tökéletes némaságban. Most viszont már rágyújtok. Fogalmam sincs, mit akar a srác, de különösebben nem is érdekel. Sétálni is csak azért jöttem ki vele, mert kell valaki, aki nem utál teljesen és megveszi nekem a cigimet. Lehet, hogy kihasználás, de ez van. Yoseob elégedjen meg azzal, hogy a nyarat elveszi tőlem, szokásaimat már nem adom. Különben is, a nagyjáról részben ő is tehet, tehát hmpf....

Oldalra pillantok a zsebre tett kézzel sétáló fiúra, aki teljesen el van merülve gondolataiban. Most nem unszolom beszédre, majd mond valamit, ha akar. Nekem így is jó. Csak sétálgatunk. Percekkel később egy parkban kötünk ki, de nem ülünk le.

Fogalmam sincs, mennyi ideje róhatjuk már a köröket, továbbra is csendben. Kezdem azt hinni, hogy már semmit sem fog mondani. Ezzel nem is tévedek nagyot. Mikor a fiút keresik telefonon, hogy hol van, mi van vele, elindulunk visszafelé. Ismét cigizésre adom tüdőmet, de az idejövetellel ellentétben most megszólítom a fiút.

- Nem úgy volt, hogy beszélni akarsz velem? - érdeklődöm. Hyunseung továbbra is csak gondolkodó fejet vág és nem mond semmit. Azt hiszem, feladom. Ha ennyire nem fontos, akkor engem sem fog érdekelni. Mikor elérjük a házat, hanyagul eldobom a csikket. Mielőtt átléphettem volna a kaput, Hyunseung megállított karomnál fogva. Egykedvűen fordulok felé. Lehidalok, mikor kb két óra sétálás után most lesz kedve megszólalni. Ám nem úgy tűnt, mintha erre készülne. Csak nézett engem, én pedig próbáltam rájönni, hogy mi van vele.

- Hazaértetek? - sétált ki az udvarra bátyám. A vöröske gyorsan elengedte karomat, én pedig végre bemehettem. Bátyámat egy pillantásra se méltatva sétáltam el mellette, hogy mihamarabb szobámban lehessek. Utam közben Gikwang érdeklődött, hogy mi lesz az esti futással, de mondtam neki, hogy nincs kedvem. Szobámban aztán vettem egy jó meleg zuhanyt (a hőség ellenére is), majd alváshoz öltöztem. Sokat alszok, ez tény. Fordítottan arányos azzal, hogy mennyit eszek. De ez van, nekem így jó. Megint zenét hallgattam az elalváshoz, miközben a mai napon gondolkoztam. Nem jutottam semmire szinte, elnyomott az álom.

4. fejezet

Sóhajtva dőlök hátra és folytatom a zenehallgatást. Dögunalom itt lenni. A fiúk egyfolytában próbálnak, alig tartanak szünetet. Valami új táncot kell megtanulniuk. Komolyan nem értem, miért jó az bátyámnak, hogy már fetrengek a földön az unalomtól. Már a gépen se tudok mit csinálni. Kedvenc játékomat nemrég játszottam ki, elölről pedig nincs kedvem elkezdeni. Hmpf... Remélem Yoseob nem akarja, hogy egész nyáron ez legyen. Akkor megszökök, nem érdekel, hogy nincs hova mennem Szöulban. 

Már este van, mikor a fiúk végre befejezik a gyakorlást. Mindegyikőjükről folyik a víz, de látszik rajtuk, hogy már megszokták. Én utálnék ilyen állapotban lenni. Elkezdenek készülődni az induláshoz, mire kiveszem fülhallgatóimat. Fejem tompán zúg és rettentő furcsa, hogy már nem üvölt zene fejemben. Egész nap zenét hallgattam, ez tény. Bátyám csak egy pillantást vet rám, hogy jelezze, indulunk, mire feltápászkodok a földről, majd nagy nyújtózkodás után felkapom holmimat és utánuk megyek. A fiúk beszélgetnek, ha jól értem arról, hogy mi legyen a vacsora. Igazán csak akkor figyelek fel, mikor Hyunseungot ítélik arra, hogy bevásároljon a vacsorához meg másnapra. Elhúzom szám, de meg tudom állni tiltakozás nélkül. Úgyis kezdek kifogyni a cigiből, majd megkérem a fiút, hogy vegyen nekem.

A parkolóban elválunk a többiektől, s a fiú motorjához megyünk. Tisztes távolságból követem és amikor odaérünk, egy szó nélkül ülök fel. A vöröske még toporog egy kicsit, amit felvont szemöldökkel nézek. Fejével a srácok autója felé biccent. Értem, megvárja, míg elmennek. Végülis, senkinek sem kell, hogy bátyám tudja, nem szoktam bukósisakot felvenni. Bár valószínűleg a fiú járna rosszabbul, engem nem hiszem, hogy tud ennél jobban utálni. Végül tesómék elindulnak, Hyunseung pedig felül.

- Veszel nekem cigit? - kérdezem, miközben átkarolom derekát. Érzem, hogy kicsit megfeszül.

- Meglátjuk - mondja végül, majd magára kapva saját sisakját elindulunk. 

Nagyjából húsz percet motorozunk, majd egy kisebb élelmiszerbolt előtt parkol le a fiú. Pár perc múlva már a bolti sorok között sétálunk. A vöröske kezembe nyomta a kosarat, majd telefonján követve a bevásárlási listát vett meg mindent. Egykedvűen sétálgattam a sorok között, miközben hagyta, hogy szinte telepakolja a kosarat. Azon gondolkozom, hogy milyen könnyű lenne lelépnem innen. Számtalan alkalmam lenne rá. Most, vagy míg próbálnak kimenni „mosdóba“, de még éjjel házukból is. Nem tudom, miért nem teszem meg mégsem. Egy apró gondolat suhan át fejemen, miszerint nem akarom végleg elveszíteni bátyám már így is sekélyke bizalmát, de elhessegetem. Nem érdekel, mit gondol rólam. Semmi közünk nincs egymáshoz azt az apró tényt leszámítva, hogy rokonok vagyunk. Papír szerint. Én már évek óta nem érzem úgy, hogy lenne testvérem. 

Gondolataim közül Hyunseung ránt ki, aki elvéve tőlem a kosarat, elindul a pénztár felé.

- Milyet kérsz? - kérdezi, mikor már a sorban állunk, ujjával a cigisdobozok felé bökve. Látom rajta, hogy nem szívesen teszi, de nyilván nem akar okot adni rá, hogy utálhassam.

- Pink Sobraniet - mondom bujkáló mosollyal. Ezt a kört megnyertem. A fiú bólint egyet. Hamarosan sorra kerülünk. A fiú vonakodva adja oda személyiét a dohányáru miatt, de mikor a nő ránéz, igyekszik mosolyogni. Idolként nyilván nem szereti kiadni kezéből az ilyet, mégha csak rövid időre is. Arról nem is beszélve, hogy mi van, ha holnap a címlapokra kerül, hogy cigit vett.

- A cigaretta is a magáé? - kérdezi meg kétkedve a nő. A vöröske már nyitná száját, mikor megszólalok.

- Nekem lesz.

Elő is húzom kártyámat, hogy odaadhassam neki. A nő mintha megkönnyebbülne egy kicsit, s megrovó pillantást vetve a megszeppenve álló fiúra, elveszi kártyámat. Bólint egyet, majd visszaadja. A dobozt gyorsan táskámba süllyesztem, majd megvárom, míg a többi vásárolt holmi is elszámolásra kerül. Pár pillanattal később már az utcán sétálunk, kezünkben szatyrokkal.

- Miért csináltad? - kérdezi hirtelen a fiú, mire csak vállat vonok.

- attól még, hogy utálom a helyzetet, nem fogom tönkretenni a karriereteket - válaszolom. Hyunseung megtorpan, mire érdeklődve fordulok vissza felé. Ennyire meghatotta, amit mondtam? nem állt szándékomban. Csak tudom, hogy nekik sem könnyű. Se mellettem, s e az idolság. A fiú nem mond semmit, ahogy megtorpan úgy indul el ismét. Egykedvűen követem. Több szó nem esik közöttünk, s mikor visszaérünk házukhoz, magára hagyom a szatyrokkal és felsétálok szobámba. Mint mindig, most is ágyamra vetem magam, de most zenehallgatás helyett olvasni kezdek. Nem túl izgalmas könyv, de egynek megteszi. Meg látszik az eredmény, ugyanis pár perc múlva már alszok is.

3. fejezet

Arra ébredek, hogy valaki rázogatja vállamat. Morogva ütöm el kezét, de pár pillanattal később folytatja. Befordulok a fal felé, remélve, hogy végre békén hagy. Aludni akarok.

- Ha nem akarsz egy vödör hideg vízre ébredni, akkor kelj fel magadtól! - fogom fel bátyám szavait. Hátamra fordulok és szúrósan nézek rá.

- Mi a fenéért keltettél fel? - kérdezem mogorván.

- Egy óra múlva a kiadóban kell lennünk, addigra kapd össze magad - mondja, s elindul kifelé.

- Hagyjatok itthon - ajánlom, mögöttes tartalomként néhány káromkodással megtűzve és magamra húzva a takarót befordulok a fal felé. Még hogy kiadó menni. Megy a fene. Szarrá unnám a fejemet, itt legalább nem annyira.

- Nem bízok benned, hogy egyedül hagyjalak - mondja komoran, majd kisétál. Jogos, ott a pont. De attól még hagyjon békén.

Nagyjából tíz perc múlva már belenyugszom, hogy Yoseob komolyan gondolta, hogy velük kell mennem. Kikelek az ágyból, hogy levonszolhassam magam a konyhába. A fiú már indulásra készen reggeliznek az asztalnál.

- Jó reggelt. Jól aludtál? - kérdezi Doojoon. Elhúzom szám, majd a hűtőhöz lépek.

- Nem - adok tömör választ. Kiveszem a tejes dobozt, majd töltök magamnak egy pohárba. Gyorsan megiszom, majd már megyek is vissza. Figyelmemet azonban nem kerüli el, hogy nem egy fiú követi mozgásomat.

- Haeni! - szól rám bátyám, mire csak intek, hogy hagyjon békén. - Ha velem nem is, legalább a többiekkel ne legyél bunkó! - csattant fel, mire megtorpantam. Szinte szikrák kezdtek el pattogni közöttünk, miközben lassan megfordulva szemébe néztem. Fejemben egymást követték a kedvesebbnél kedvesebb gondolatok. Utálom ezta  helyzetet és akkor még jópofizzak is? Nem vagyok kétszínű! Nyilván a többi srác is tudja, hogy nem jókedvemben vagyok itt, minek erőltessem magam előttük? Az lesz a legjobb, hogyha ők is csak békén hagynak. Nekik is és nekem is.

Végül beérem annyival, hogy ökölbe szorított kézzel felciccentek, majd dühös léptekkel folytatom utam szobámba. Ott aztán levetem magam az ágyra és kedvenc elfoglaltságomat kezdem el űzni. Zenehallgatás. Mégis, alig hat számot tudok végighallgatni, mikor kivágódik szobám ajtaja. Felemelem fejem, s közönyösen nézek bátyámra. Arca kissé piros elfojtott mérgétől, de mielőtt akármit is mondhatna, Doojoon siet be a szobába és rángatja ki. Ajtóm azonban nem csukódik be, a vöröske dugja be fejét. Int, hogy mondana valamit, mire kelletlenül veszem ki az egyik fülest.

- Öt perc múlva indulnánk, kérlek, készülj el addigra. Nem lenne jó, ha késnénk, tudod, próbálnunk kell a fellépésekre. Szóval légy szíves igyekezz! - mondja el sietve, majd becsukja ajtómat. Felvont szemöldökkel nézem helyét. Yoseob példát vehetne róla. Így is lehet közölni valamit. Bár tény, hogy akkor se hallgatnék rá jobban. Sóhajtva kelek fel és öltözök át. Rövidnadrágot és egy trikót húzok. Táskámba elteszem laptopomat, töltőjét, fülhallgatóimat, néhány nyalókát, majd végül egy doboz cigit is. Még magamra kapom cipőimet, majd lemegyek. Az előszobában már csak Dongwoon van, aki a jelek szerint csak rám várt. Elsétálva mellette kimegyek az udvarra.

- Basszus, heten már nem férünk el a kocsiban! - csap homlokára a leader. Remek, ezek szerint itt maradhatok?

- Mindenképp jönnie kell - rázza meg fejét Yoseob.

- Miért is? - kérdezem felcsattanva. Mielőtt bátyám válaszolhatna, a vöröske szólal meg.

- Bevihetem motoron!

- Megbeszéltük! - jelenti ki a vezető. - Hyunseung beviszi motoron, így megfelel? - fordul bátyámhoz. Ő csak vonakodva bólint egyet.

- Vigyázz magadra és lökd le, ha hisztizik - mondja a vöröskének, mire kecsesen bemutatok neki. A fiúk gyorsan berángatják a kocsiba, mielőtt egymásnak eshetnénk, engem pedig Hyunseung húz el karomnál fogva motorjához.

- Ülj fel - mondja, miközben kezembe nyom egy bukósisakot. Elhúzva számat adom vissza neki, majd felszállok a motorra. A fiú felváltva néz rám és a bukósisakra. Értem én, fel kéne vennem. Kár, hogy utálom. A fiú végül dünnyög valami olyasmit, hogy Yoseob megfogja őt ölni, majd felszáll elém.  Táskámból előveszem mindig nálam levő napszemüvegemet és orromra biggyesztem. A fiú beindítja a motor, én pedig lazán átkarolom derekát, mikor elindulunk. Fene se akar leesni. 

2. fejezet

Mi jöhet még? - tettem fel magamban a kérdést, miközben elfordítottam fejem a fiúktól.

- Haeni, ők a BEAST. Srácok, ez a húgom - mutatott be minket egymásnak bátyám, kicsit sem kedvesen.

- Segítek felvinni a csomagokat! - mondja egy barna hajú fiú, aki a leader lesz. Vagyis... - Yoon Doo Joon - mutatkozott be, gondolom észrevette, hogy elgondolkodtam. Egyszerűen csak bólintok. Ő elmegy mellettem, hogy segíthessen testvéremnek.

- Melyik lesz a szobám? - kérdezem az ajtóban toporgó fiúktól.

- Megmutatjuk! - vágja rá Gikwang, a vöröske pedig bólogat. Nem jut eszembe a neve. Mindegy is. Úgy döntök, inkább nem mondom azt, hogy arra várok, hanem szépen csendben követem őket. A nappaliban egy kicsit borzas, barna hajú fiú nézte a tv-t, de látszott rajta, hogy mindjárt elalszik. A két fiú társaságában felmentem az emeletre, majd jobbra a harmadik ajtó. Ez lesz a szobám. Remek. Lehuppanok új ágyamra, majd hanyatt dőlök. A vöröskéék mintha várakozón néznének rám, de nem foglalkozok velük. Táskámból előkeresek egy epres nyalókát, majd kibontva számba teszem. Gikwang már éppen megszólalna, amikor belép a szobába a két táskahordó egyén, és miután lepakolnak, Yoseob kiküld mindenkit. A fiú asztalomhoz sétál és felvesz róla egy lapot.

- Ez a menetrend a hónapra. Meg itt vannak a szabályaink is. Tartsd be őket - mondja és leteszi hasamra a papírt.

- Nem érdekel, hogy mit fogtok csinálni. A szabályok úgy szintén - söpröm le a papírt a földre. Bátyámnak ökölbe szorulnak kezei, s látom, hogy szájába kell harapnia, hogy ne szóljon vissza. Lehajol a lapért, majd az asztalra csapva kivonul. Visszadugom fülembe a fülhallgatót, majd kezeimet a fejem alá téve becsukom szemeim. Kész pokol lesz ez a nyár, már most érzem.

A nap maradék részét szobámban töltöm, kedvenc elfoglaltságommal, a zenehallgatással. Néha felállok egy kicsit sétálgatni és rágyújtani, de végül mindig visszafekszem az ágyra. Egész kényelmes, bár nekem egy kicsit túl puha. Mondjuk, az is tény, hogy megszoktam, hogy matracon aludjak, hisz a házibulikban nem mindig szokott mindenkinek rendes ágy jutni.

Este kilenc körül már megunom a zenehallgatást, s rövidnadrágomat átvéve egy melegítőre lesétálok. A fiú valami filmet néznek, de nem ismerem fel. Annyira nem is érdekel, hogy megkérdezzem. Átsétálva a tv mögött bemegyek a konyhába.

- Szolgáld ki magad - tudatja velem kicsit gunyorosan bátyám, mire felemelve kezem intek neki. A hűtőben találok narancslevet és némi virslit, a konyhaszekrényben pedig toast kenyeret. Keresek még egy poharat, majd leülök az asztalhoz, szándékosan háttala  fiúknak. Egyszerűen nincs kedvem hozzájuk. Komótosan megvacsorázok, majd visszatérek szobámba. Külön bejáratú fürdőszobámban gyorsan lezuhanyozok, majd rövidnacit és trikót húzva bebújok az ágyba. A füles ismét bekerül fülembe, de csak az egyik. Beállítom, hogy egy óra múlva kapcsolja ki a zenét, majd a párnára hajtom fejem. Katasztrófa volt ez a mai nap. Remélem, hogy mikor holnap felébredek, kiderül, hogy csak rém álmodtam ezt az egészet.